2014. május 6., kedd

Holnap

Úgy voltam, hogy se az Amerika Kapitány - Tél katonájára, sem a Pókemberre, sem az Only Lovers Left Alive-ra nem megyek el.
Találjátok ki, melyikre sikerült elmenni, és melyik tette tönkre az életemet, és teszi tönkre újra meg újra!
Ja, egyébként a verseket, amikből idéztem, megtalálhatjátok itt meg itt.



2014. március 16., vasárnap

A démonok nem alszanak

Annyira angst, hogy angstabb nem is lehetne. Songficnek indult a Nothing left to say-ből, aztán több számot is meghallgattam, úgyhogy ez lett. Hát, így jártatok. Nem ígérek semmi jó, tényleg. FrostIron, mellesleg.

2014. március 9., vasárnap

Árnyékkormány

Nyomozós FrostIron AU. Nem tudom, még mit kéne mondanom róla. Ja, de, tudom.
Izé, a végén már nagyon olyan hangulatban voltam, hogy akár egy üveg dzsemet is a fejemre kenhetnek, én akkor is tökéletesen idilli befejezést fogok adni ennek a műnek. Egyébként rühellem, amit írtam, bocsássatok meg nekem.
Túl sok káromkodás van benne, és ömm... utalás... de nem annyira izé ám. Tényleg. 

képmelléklet: itt itt és itt (az utolsó képen a szín a lényeg. ismétlem, a szín a lényeg.)
zenemelléklet: tudjátok, hol találjátok a zenéket

2014. január 12., vasárnap

Hádész szerelmére!

Mitológiát. Mitológiát a népnek - görögöt és germánt. Meg történelmet! Borzasztó hatással van rám a Percy Jackson, csúnya, csúnya Percy Jackson. Annak is inkább egy szereplője.
A mű készült Hádész, Loki és Nico di Angelo, Hádész gyermekének tiszteletére.
Bocsánat, muszáj volt a katonás képet, értitek? Muszáj. Nem bírtam ki nélküle. 

2014. január 5., vasárnap

Skate!

Értitek, hogy nem volt szívem megszerkeszteni ezt a képet?
innen származik
Párok a jégen, második felvonás.
Azt hiszem, mindenki kitalálta, mi fog következni. Poszt-karácsonyi Cecilos fluff (?), nagyon enyhe horrorral, de azt nem jelölöm meg. Szóval fluff. Rövidebb, mint a Thorki, de ennek a végén legalább történik valami. Amúgy rájöttetek, hogy én nagyon shipelem Cecil-t meg a Rádióvezetőséget? Így is, úgy is nagybetűvel fogom írni, szóljatok be, ha akartok.


2013. december 31., kedd

Enemies

B O L D O G    S Z Ü L I N A P O T    Á G I N A K !
GYERÜNK, MINDENKI!
heppi börszdéj tu júúú

Huh. Aki nincs képben a Marvel filmekkel, azon belül a Bosszúállókkal és az X-Mennel, az most nagyon nagy bajban lesz, ugyanis körülbelül az egész kínaiul fog hangzani.
Charles Xavier - X Professzor - meghalt egy balszerencse, és egy közös bevetés következtében. Halálának okozója Steve Rogers - Amerika Kapitány -, ezért a mutánsok társasága most nagyon haragszik mind Rogersre, mind a Bosszúállókra, és most rajtuk a sor, hogy megbosszulják a nem-éppen-mostohanagypapájuk halálát.
Nyugodjatok meg, én sem gondoltam komolyan.
U.i.: A helyesírás-ellenőrzőt végigfuttattam rajta, és megpróbáltam kijavítani, ami rossz, de nem ígérek semmit, mert kész akartam vele lenni 31-ére. Komolyan, annyira este volt, hogy a whiskyt is kiejtés szerint írtam le egyszer.
Az adatokat köszönjétek a guglinak, az avengersalliance.gp-nek, ami Ági tulajdona, illetve a Wikipédiának - és az sem a legokosabb, mint ez bebizonyosodott.
Ó, és tizenhat éven aluliaknak semmiképp nem ajánlom - de legyen inkább 15. És tizenötnél fiatalabbak is csak akkor, ha nagyon mocskos a fantáziájuk, és nagyon bírják a plusztizennyolcas utalásokat, nyílt említést azonban - szerencsétekre - nem tettem.
Sajnálom. Komolyan.

2013. december 27., péntek

Eric


Nincs slash, fellélegezhet mindenki. Tudjátok, mi van? Angst, és vér, és durva dolgok, saját szereplők, és nem tudok érdekfeszítő bevezetést írni anélkül, hogy bármiféle poént is lelőnék. Disztópia, ami a múltban játszódik - csak én vagyok képes ilyet csinálni. A zenei aláfestés menüben megtalálhatóak a mellékelt muzsikák.
Kérdéseim az olvasókhoz: Mi annak a lánynak a neve, akinek szemszögéből olvashatjuk a történetet? Mi Eric vezetékneve? Melyik országban, azon belül melyik városban játszódik a történet? És az istenért, miért nem tudok normális címeket adni?



2013. december 16., hétfő

Szubtilis


Nem-számítottam-rá Thorki egyperces, vagyis nem tudom, minek kéne neveznem. Thor hokizik, Loki meg nem. Loki műkorcsolyás, Thor meg nem. Loki ugrik, Thor meg nem tud megállni a lábán.

Fogjuk rá, hogy karácsonyi. Vagyis tél. Meg jég. Meg Thorki. Boldog karácsonyt mindenkinek!
A kép megtekintése érdekében jobb egérgomb, majd kép megnyitása új lapon.

2013. december 11., szerda

Kompromisszum

Talán ez az első befejezett fanfictionöm. Elmondhatom, hogy büszke vagyok magamra - nagyon büszke.
Loki úgy döntött, ismét nekivág Midgard meghódításának. Nem sikerül neki, de legalább próbálkozik a szentem.
Elsőnek jó, amúgy meg borzasztó.